Harmadik nap

Bár már napok óta itthon vagyunk mégis esténként, amikor behunyom a szemem, érzem, ahogy hullámok ringatják a vitorlást. Hallom, ahogy a szomszédos kajütből áthallatszik utastársaim szuszogása, majd nyugovóra hajtom a fejemet és a harmadik napról álmodom...

… a plamizanai kikötőben ébredünk, a friss kenyér illata mondhatni nem szállingózik be a hajónkba, azért önhatalmúlag én megyek beszerző körútra és látom el mind a négy vitorlást – újdonsült skipper barátommal együtt. A finom reggelit ezúttal a többiekre hagyom, én megtettem a magamét – gondolom. Aztán összetrombitálom a bandát és szépen lassan, a mondhatni még hajnali szélcsendben, átszállingózunk a közeli, ám de annál romantikusabb öbölbe. Bajó és András kapitány elsőként hagyták el a kikötőt, majd Máté és végül Ákosék zárták a sort, de szó szerint idézem „Ákos kormányos előző éjszakai fogyasztási adatai alapján késésük igazoltnak tekinthető”. :-)

 

Horgonyzás után nem csak a cirógató napsugár érintését érezhettük a sótól kiszáradt bőrünkön, de a bátrabbak ismét bevetették magukat a színváltós, ugyanakkor csontig hatolóan hideg Adriába. A motorcsónakok is lassan előkerültek a helyükről, csak úgy, mint a vízilabdák, és kezdetét vette a véget nem érő játék. A kevésbé bátrabb munkatársak a fedélzeten napoztak, a csend vagy éppen Szabó Pista monológjainak rabjává válhattak, de akadtak olyanok is, akik világmegváltó beszélgetést folytattak az élet nagy dolgairól. 

Én először elhajókáztam a sziklaparthoz, hogy még több felvételt készíthessek és felfedezzem a kincset rejtegető szigetet, majd végezetül, önző létemre, az összes motorcsónakkal mentem egy-egy kört. Vagy talán többet, ki tudja. Amikor Bajó irányítása alá kerültem, megmutatta, hogy evezéssel, és ily módon a környezetünk megóvásával is élvezhető a csónakázás. Úgy tűnt mintha órákig lapátoltunk volna, miközben mi is mély eszmefuttatásokat váltottunk. Mindeközben Sena doktor is rótta a köröket és Egresi Attilával nyomtak le egy motorcsónak versenyt – vagy legalább is messziről úgy tűnt. A háziasabb munkatársak idővel nekiálltak az ínycsiklandozó ebédnek, míg a lustábbak csak a poharakat emelgették :-)

 

Krumpli hámozás után Nagy Bettike is rákapott a lapátolás ízére, így vele is kötelességemnek éreztem tenni egy pár kört.  Ahogy szeltük a habokat, hirtelen, egy mellettünk nem messze lehorgonyzott katamaránra lettünk figyelmesek. Gondoltuk átmegyünk hozzájuk ismerkedni, és bedobni egy kupicát, így erősebb csapásokat mértünk a tengerre. Már eveztünk vagy tíz métert, mikor feltűnt, hogy először azonos sebességgel, majd szélre kapva tempósabban haladnak előttünk. Így, meg mivel el is voltunk fáradva, feladtuk az ismerkedést, majd kuncogva megfordítottuk a menetirányt és saját, általunk kijelölt szakaszon visszaeveztünk csapatunkhoz. Pedig az ismerkedés és a kupica jó ötletnek tűnt ;-)

Miután minden hajóra felkerült a várva várt ebéd, amiből aztán jóízűen falatoztunk, a harmadik napon is felhúztuk a vitorlát és Hvar nyugati csücskénél felálltunk a rajthoz, ahonnan félszeles versenyt diktáltunk a Brac-Solta átjáróig. Máté kormányosék megugrottak a rajtnál ezzel folyamatosan növelték előnyüket, amivel az első kört hozták is magasan. A négyes hajó András kapitánnyal sokáig úgy tűnt, hogy a második helyen zárja az első futamot, de mint a sziklafal, úgy nyomasztotta a kormányos vállát a pszichikai teher, ami egy másodpercig hisztivel öntötte el az agyát. 

Így Bajó kapitány kihasználva kormányosunk rövid ideig tartó rövidzárlatát, szorosan hajónk mögé került és egy ügyes trükkel bevitorlázta magát a második helyre. Így mögöttük, a négyes hajó a harmadik helyre esett vissza, míg végül, de nem utolsó sorban Ákosék is befutottak, ám csak a szerencsének köszönhettük, hogy őket mindössze vér verejték útján sikerült magunk mögött tudni.

Egy gyors és szusszanásnyi pihenő után, újra rajthoz álltunk és kezdetnek a közelben lévő kis szigetet kellett megkerülni, amit András kapitány megint majdnem benézett, ezzel veszélybe sodorva azt a nehezen megszerzett pozíciót is. Ezután újból erőre kaptunk és egy hosszú félszeles menetet diktáltunk Split felé. András felülről kerülte az előttünk haladó hajókat, így azok takarásunkba kerültek, aminek köszönhetően a hajók lelassultak egy időre. Bajó, mint talán a legrégebbi motoros, alulról támadott, ami sokkal jobb döntésnek bizonyult, hiszen a második kört legénységével, messze a legjobb idővel teljesítette. A másik három csapat két hajóhossz távolságon belül ért célba, nagyon-nagyon szoros csatában. Ha kívülről szemlélte volna valaki a versenyt, az utolsó pillanatig biztosan nem tudta volna megmondani, hogy ki fut be másodiknak. De András erőt vett magán, félretette a hisztérikát és megmutatta ki a legény a gáton, így ezúttal sikerült neki megkaparintania a neki kijáró második helyet, majd Ákosék zárkóztak szorosan mögéjük és Mátéék zárták a sort. Persze ha nem Varga Úr kormányozott volna, akkor talán az első helyet másodszor is sikerül megkaparintaniuk. :-)

Matematikai számítások alapján, az összesített versenyt Bajó kapitány nyerte, - nem hiába, mégis csak helyi – az ezüstérmet Máté, Varga Úr közös kormányzással vívta ki, András megint összeomlott a bronz hallatán, bár ezt tagadja :-) és Ákosunk zárta bambival a sort. 

A menet közben szénné égett legénység Split kikötőjében egy percre sem tudott lepihenni, mert a meleg zuhanyt követően elindultunk polipsalátát enni. A szűk utcácskában lévő szentimentális étterem, eszményi választásnak tűnt. A hangulatot, a zamatos tengeri ételek és az ízletes borok adták. A fáradtabbak vacsora után még tettek egy laza sétát a belváros gyönyörűen kivilágított főutcáján, míg a parti arcok ismét bevetették magukat a horvát éjszakába. 

Én, mint a parti arcok oszlopos tagja, többedmagammal, először a kikötő túlsó végén sorakozó tizenévesekhez próbálkoztunk csatlakozni, de mint idővel kiderült, ahhoz nem folyt kellő mennyiségű alkohol a vérünkben, így tovább sétáltunk egy ígéretesnek tűnő bárhoz. Miután kikértük a literes „sex on the beach” koktélt a pultos fiú és a püffedt szájú pultos lány közölték, hogy a buli 10 perc múlva bezár. Hát ezt nevezem én spliti éjszakának :-) Szomorúan vettük tudomásul, hogy nekünk is bezár a bazár, így lassan, fejünket bánatba lógatva visszasétáltunk hajóinkhoz, míg Máté a motorcsónakkal szelte át a habokat. Amikor már csak pár méter volt a hajóig, feltűnt, hogy hangos és ritmikus zene szól, valahol a kikötő negyedik csücskénél. Feltűnt továbbá az is, hogy Máté nem tért vissza a bázisra, így egy telefonnal előkerítettük, aki teljes extázisban tombolt a Pleska nevezetű csapat koncertjén. Lelki szemeim előtt láttam pogózni, whisky & red bull-os pohárral a kezében, ahogy azt is, hogy az emberek kezükkel a magasba emelik, a vitorlás versenytől megfáradt testét. Itt már majdnem a lábunkban érezhettük a zene ritmusát, amikor a polgármester egy laza, ámde annál határozottabb kézmozdulattal rövidre zárta a koncertet és vele együtt az éjszakát. Ezzel a tudattal bandukolt vissza a buligyilkos csapat saját hajójához és hajtotta álomra fejét az utolsó előtti nap.