Elköszönőben...

Negyedik napunkon sajnos már csak leheletnyi másodpercekig élvezhettük a kéklő Adriát, a hullámok lágyan simogató érintését. Mire magunkhoz tértünk az előző esti alkoholos mámorból – kapitányunk fogalmazott korábban így – addigra Splitből átkormányozták vitorlásunkat Kastela kikötőjébe. A kajütben forgolódva éreztem, ahogy siklik a hajónk a vízen és azt kívántam, hogy soha ne érjünk partot. Egy órával később már társaim mozgolódásának zúgolódását, a frissen sült rántotta és zamatos kávé illatát éreztem beszűrődni szűk kis kabinomba. Tudtam eljött a búcsú pillanata. Még egy utolsó közös csapatépítő reggeli és elhagyjuk a kikötőt – gondoltam. 

A pakolás fájdalmas volt és gyors, csak úgy, ahogy a búcsú. Hajóink, ahogy ott sorakoztak egymás mellett a kikötőben, szívszorító látványt nyújtott, lepörgött előttünk utazásunk minden egyes részlete. Sokan még egy héttel érkezésünk után is libabőrösek, ha felidézik a közös nagy Arteus-os vitorlás túrát. 

A kijózanító valóság után, gyorsan buszra pattantunk, hogy feltegyük az i-re a pontot és a Krka Nemzeti Parkig meg sem álltunk. Menet közben az egész társaságot elnyomta az álom, így teljes nyugalom honolt a négykerekűn. Alig másfél órával később, már a 20 perces hajóúton, a park felé vettük az irányt. 

Összesen másfél órát engedélyeztünk magunknak, az egy napra is kevésnek bizonyuló túrára, ahol sikerült a főbb turistalátványosságokat feltérképeznünk. Láttunk sok szép vízesést, idehaza ritkán látott bimbókat, szamarat és malmot, kóstoltunk füge pálinkát és frissen pörkölt mandulát. 

A kényelmesebbek a helyi sörözőben kényeztették magukat hűsítő fagylalttal vagy a felpörgetést elősegítő koffeinnel. Akadt olyan is, aki bevásárolt a helyi szuvenírből vagy elfirkált néhány képeslapot. 

Tökéletes levezető körnek bizonyult a frissítő séta, a hosszú utazás előtt. Ahogy a 25 db hatalmas vékonytésztás, ropogósra sült tonhalas és sonkás-gombás pizza is, amit egy jó hideg vízzel és pálinkával öblítettünk. :-) Könnyes búcsú után, a banda is lassan elcsendesedett, ki azért, mert megfáradt a tikkasztó napsütéstől, ki azért, mert halkan, lelke mélyén így köszönt el az 5 napos, élményekben gazdag utazástól.