Egy kis hazai

A most hétvégén megrendezett 30. Pünkösdi Regattán 248 hajó indult, 1100 vitorlázóval. A verseny szombat 10-kor rajtolt Balatonföldvárról, keszthelyi befutóval. Vasárnap Keszthely-Szigliget-Zala torkolat-Keszthely körön zajlott a Helly Hansen Kupa, majd hétfőn Keszthely-Ábrahámhegy útvonalon fejeződött be. A vasárnapi HH Kupán Tóth Ákos, az adriai vitorlástúránk egyik kapitánya a Ganz Danubius csapatát hajóosztályában egészen a harmadik helyig repítette, míg az abszolút befutás szerint a 16. helyen zártak a 248-ból.

Alibán Andris és csapata osztályában első helyen, míg abszolútban a középmezőnyben végzett a három nap alapján. Sőt a záró napon még az Arteus által szponzorált hajót (8m One Design - Misztrál) is megverték, annak ellenére, hogy az Arteus hajó sokkal gyorsabban szelte a habokat. Ákosnak és Andrásnak, illetve csapataiknak ezúton is gratulálunk. Kakas Máté még mindig valahol Szardínia partjainál hajózik, de amint hazaér, azonnal kifaggatom őt is. Addig viszont Andrist gyötörtem kérdéseimmel. 

Kapitál János: Jól tudom, hogy a szkipperek között te vitorlázol legrégebb ideje? Mondhatjuk, hogy te már anyatejjel szívtad magadba a vitorlázást?

Alibán András: Azt azért nem. De anyai nagyapán, édesanyám és édesapám is vitorláztak. Ami talán különbség a többiekhez képest, hogy én a kezdetektől versenyzem, vagyis 1986 óta.

KJ: Ha jól számolom, akkor barátok közt is 26 éve versenyzel. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? Egyáltalán mit ad neked a versenyzés?

AA: Nem emelnék ki egy versenyt sem, mindegyik eredményemre büszke vagyok. És, hogy mit ad? Mindent, de leginkább adrenalint. Ha jól csináljuk, akkor sikert. Ha rosszul, akkor leckét. Illetve kiváló agymosás minden hétfő előtt.

KJ: Az évek során kerültél-e életveszélyes szituációba?

AA: Szerencsére nem. De csináltam olyat, amiből egy kis csavarással lehetett volna az.

KJ: Melyik volt a legszebb hely, ahol valaha vitorláztál?

AA: Mindegyik, ahol a napfelkelte a vízen ért.

KJ: Mi a különbség a balatoni és az adriai vitorlázás között?

AA: Az Adrián sósat köpök, ha pofán vág a hullám. :-)

A hosszú hétvégén

Beköszöntött a várva várt hosszú hétvége, aminek köszönhetően mindenki valahol a Balaton partján piheni ki az elmúlt napokat. 

Ma reggel Balatonfüredről is megindult a Pünkösdi Regatta, ahol kapitányaink Tóth Ákos és Alibán András is rajthoz álltak, míg Kakas Máté Szardíniában a Classifica Trofeo kupán próbál előkelő helyet elfoglalni a J-24 osztályban.

Addig amíg a fiúk a szelek szárnyán repülnek, engedjétek meg, hogy az alábbi kis ízelítővel szolgáljak. Ne feledjétek, hogy továbbra is várjuk a fotóitokat az alábbi kategóriákban:

- Földön

- Vízen

- Aznap

- Másnap

A nyertes fotókból júniusi a CBT-n tartunk vetítéssel egybekötött, díjkiosztót és rövid kis élménybeszámolót.

Az alábbi részlettel kívánok nektek nagyon kellemes pihenést és feltöltődést a hétvége hátralévő részére!

Elköszönőben...

Negyedik napunkon sajnos már csak leheletnyi másodpercekig élvezhettük a kéklő Adriát, a hullámok lágyan simogató érintését. Mire magunkhoz tértünk az előző esti alkoholos mámorból – kapitányunk fogalmazott korábban így – addigra Splitből átkormányozták vitorlásunkat Kastela kikötőjébe. A kajütben forgolódva éreztem, ahogy siklik a hajónk a vízen és azt kívántam, hogy soha ne érjünk partot. Egy órával később már társaim mozgolódásának zúgolódását, a frissen sült rántotta és zamatos kávé illatát éreztem beszűrődni szűk kis kabinomba. Tudtam eljött a búcsú pillanata. Még egy utolsó közös csapatépítő reggeli és elhagyjuk a kikötőt – gondoltam. 

A pakolás fájdalmas volt és gyors, csak úgy, ahogy a búcsú. Hajóink, ahogy ott sorakoztak egymás mellett a kikötőben, szívszorító látványt nyújtott, lepörgött előttünk utazásunk minden egyes részlete. Sokan még egy héttel érkezésünk után is libabőrösek, ha felidézik a közös nagy Arteus-os vitorlás túrát. 

A kijózanító valóság után, gyorsan buszra pattantunk, hogy feltegyük az i-re a pontot és a Krka Nemzeti Parkig meg sem álltunk. Menet közben az egész társaságot elnyomta az álom, így teljes nyugalom honolt a négykerekűn. Alig másfél órával később, már a 20 perces hajóúton, a park felé vettük az irányt. 

Összesen másfél órát engedélyeztünk magunknak, az egy napra is kevésnek bizonyuló túrára, ahol sikerült a főbb turistalátványosságokat feltérképeznünk. Láttunk sok szép vízesést, idehaza ritkán látott bimbókat, szamarat és malmot, kóstoltunk füge pálinkát és frissen pörkölt mandulát. 

A kényelmesebbek a helyi sörözőben kényeztették magukat hűsítő fagylalttal vagy a felpörgetést elősegítő koffeinnel. Akadt olyan is, aki bevásárolt a helyi szuvenírből vagy elfirkált néhány képeslapot. 

Tökéletes levezető körnek bizonyult a frissítő séta, a hosszú utazás előtt. Ahogy a 25 db hatalmas vékonytésztás, ropogósra sült tonhalas és sonkás-gombás pizza is, amit egy jó hideg vízzel és pálinkával öblítettünk. :-) Könnyes búcsú után, a banda is lassan elcsendesedett, ki azért, mert megfáradt a tikkasztó napsütéstől, ki azért, mert halkan, lelke mélyén így köszönt el az 5 napos, élményekben gazdag utazástól.

Egy perc Tóth Ákossal

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én még mindig nem tudok elszakadni adriai élményeimtől. Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan le kell szállnom a Földre, ezért hogy mérsékeljem a tenger iránti csillapíthatatlan vágyamat, a negyedik helyen befutott Tóth Ákost, az egyes hajó kapitányát faggattam. 

Kapitál János: Mikor és hogyan ismerkedtél meg a vitorlázással?

Tóth Ákos: Kb. 8 éves lehettem, amikor szüleim barátainál töltöttük a nyár egy részét a fonyódi TVSK vitorlástelepén. Itt kapott el ez a furcsa kór. Talán a fa hajó lakkjában, vagy a nedves hajókötelek kipárolgásában lehetett valami addiktív anyag ami a rabjává tett.

KJ: Szoktál e versenyeken indulni, ha igen mely versenyeken indulsz és mik a legjobb eredményeid?

TÁ: Rendszeresen indulok a balatoni és adriai versenyeken több csapattal, több hajóosztályban is. Legismertebb talán a Kékszalag, amin többször is második helyezést értünk el. Izgalmasabb, nívósabb, a nem vitorlázó ember számára viszont kevésbé ismert versenyek a Magyar Nagyhajós Bajnokságok, valamint az Adrián rendezett Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, amelyeken szintén többször is az ezüst éremig jutottunk. Idén az arany a cél! (Nem tudjátok hol vehetnék?) :-)

(Azt hiszem kicsit bajban leszünk, mert nem fogjuk tudni eldönteni, hogy az Arteus vitorlásának, vagy Tóth Ákosnak drukkoljunk-e a Kékszalagon – a szerk.)

KJ: Milyen élményt nyújt számodra, amikor vitorlázol?

TÁ: Amikor jó társasággal túrázom akár a Balatonon, akár a tengeren, akkor hihetetlen kikapcsolódást biztosít. Versenyeken pont az ellenkezője. Egy-egy izgalmasabb futam alatt szinte a fülünkön folyik ki az adrenalin.

Érdekes, hogy egy viszonylag rövid hajóúton is mennyire kiismerhetők az emberek. Itt nagyon hamar kiderül, hogy kire mennyire lehet számítani, ki az, aki inkább kibújik a munka alól. Szóval kiválóan alkalmas csapatépítő foglalkozásokra.

KJ: Melyik a legemlékezetesebb vitorlás pillanatod?

TÁ: Valahol Szicília és Szardínia közötti éjszakai menet maradt meg bennem nagyon mélyen, de rengeteg balatoni momentum is van, amit semmi pénzért nem adnék.

KJ: Hogyan tudod összeegyeztetni a magánéleted a hajózással?

TÁ: Nagyon nehezen. A hozzám közel állók úgy érzik, hogy ők mindig csak a vitorlázás után jönnek, pedig én nagyon igyekszem... :)

Harmadik nap

Bár már napok óta itthon vagyunk mégis esténként, amikor behunyom a szemem, érzem, ahogy hullámok ringatják a vitorlást. Hallom, ahogy a szomszédos kajütből áthallatszik utastársaim szuszogása, majd nyugovóra hajtom a fejemet és a harmadik napról álmodom...

… a plamizanai kikötőben ébredünk, a friss kenyér illata mondhatni nem szállingózik be a hajónkba, azért önhatalmúlag én megyek beszerző körútra és látom el mind a négy vitorlást – újdonsült skipper barátommal együtt. A finom reggelit ezúttal a többiekre hagyom, én megtettem a magamét – gondolom. Aztán összetrombitálom a bandát és szépen lassan, a mondhatni még hajnali szélcsendben, átszállingózunk a közeli, ám de annál romantikusabb öbölbe. Bajó és András kapitány elsőként hagyták el a kikötőt, majd Máté és végül Ákosék zárták a sort, de szó szerint idézem „Ákos kormányos előző éjszakai fogyasztási adatai alapján késésük igazoltnak tekinthető”. :-)

 

Horgonyzás után nem csak a cirógató napsugár érintését érezhettük a sótól kiszáradt bőrünkön, de a bátrabbak ismét bevetették magukat a színváltós, ugyanakkor csontig hatolóan hideg Adriába. A motorcsónakok is lassan előkerültek a helyükről, csak úgy, mint a vízilabdák, és kezdetét vette a véget nem érő játék. A kevésbé bátrabb munkatársak a fedélzeten napoztak, a csend vagy éppen Szabó Pista monológjainak rabjává válhattak, de akadtak olyanok is, akik világmegváltó beszélgetést folytattak az élet nagy dolgairól. 

Én először elhajókáztam a sziklaparthoz, hogy még több felvételt készíthessek és felfedezzem a kincset rejtegető szigetet, majd végezetül, önző létemre, az összes motorcsónakkal mentem egy-egy kört. Vagy talán többet, ki tudja. Amikor Bajó irányítása alá kerültem, megmutatta, hogy evezéssel, és ily módon a környezetünk megóvásával is élvezhető a csónakázás. Úgy tűnt mintha órákig lapátoltunk volna, miközben mi is mély eszmefuttatásokat váltottunk. Mindeközben Sena doktor is rótta a köröket és Egresi Attilával nyomtak le egy motorcsónak versenyt – vagy legalább is messziről úgy tűnt. A háziasabb munkatársak idővel nekiálltak az ínycsiklandozó ebédnek, míg a lustábbak csak a poharakat emelgették :-)

 

Krumpli hámozás után Nagy Bettike is rákapott a lapátolás ízére, így vele is kötelességemnek éreztem tenni egy pár kört.  Ahogy szeltük a habokat, hirtelen, egy mellettünk nem messze lehorgonyzott katamaránra lettünk figyelmesek. Gondoltuk átmegyünk hozzájuk ismerkedni, és bedobni egy kupicát, így erősebb csapásokat mértünk a tengerre. Már eveztünk vagy tíz métert, mikor feltűnt, hogy először azonos sebességgel, majd szélre kapva tempósabban haladnak előttünk. Így, meg mivel el is voltunk fáradva, feladtuk az ismerkedést, majd kuncogva megfordítottuk a menetirányt és saját, általunk kijelölt szakaszon visszaeveztünk csapatunkhoz. Pedig az ismerkedés és a kupica jó ötletnek tűnt ;-)

Miután minden hajóra felkerült a várva várt ebéd, amiből aztán jóízűen falatoztunk, a harmadik napon is felhúztuk a vitorlát és Hvar nyugati csücskénél felálltunk a rajthoz, ahonnan félszeles versenyt diktáltunk a Brac-Solta átjáróig. Máté kormányosék megugrottak a rajtnál ezzel folyamatosan növelték előnyüket, amivel az első kört hozták is magasan. A négyes hajó András kapitánnyal sokáig úgy tűnt, hogy a második helyen zárja az első futamot, de mint a sziklafal, úgy nyomasztotta a kormányos vállát a pszichikai teher, ami egy másodpercig hisztivel öntötte el az agyát. 

Így Bajó kapitány kihasználva kormányosunk rövid ideig tartó rövidzárlatát, szorosan hajónk mögé került és egy ügyes trükkel bevitorlázta magát a második helyre. Így mögöttük, a négyes hajó a harmadik helyre esett vissza, míg végül, de nem utolsó sorban Ákosék is befutottak, ám csak a szerencsének köszönhettük, hogy őket mindössze vér verejték útján sikerült magunk mögött tudni.

Egy gyors és szusszanásnyi pihenő után, újra rajthoz álltunk és kezdetnek a közelben lévő kis szigetet kellett megkerülni, amit András kapitány megint majdnem benézett, ezzel veszélybe sodorva azt a nehezen megszerzett pozíciót is. Ezután újból erőre kaptunk és egy hosszú félszeles menetet diktáltunk Split felé. András felülről kerülte az előttünk haladó hajókat, így azok takarásunkba kerültek, aminek köszönhetően a hajók lelassultak egy időre. Bajó, mint talán a legrégebbi motoros, alulról támadott, ami sokkal jobb döntésnek bizonyult, hiszen a második kört legénységével, messze a legjobb idővel teljesítette. A másik három csapat két hajóhossz távolságon belül ért célba, nagyon-nagyon szoros csatában. Ha kívülről szemlélte volna valaki a versenyt, az utolsó pillanatig biztosan nem tudta volna megmondani, hogy ki fut be másodiknak. De András erőt vett magán, félretette a hisztérikát és megmutatta ki a legény a gáton, így ezúttal sikerült neki megkaparintania a neki kijáró második helyet, majd Ákosék zárkóztak szorosan mögéjük és Mátéék zárták a sort. Persze ha nem Varga Úr kormányozott volna, akkor talán az első helyet másodszor is sikerül megkaparintaniuk. :-)

Matematikai számítások alapján, az összesített versenyt Bajó kapitány nyerte, - nem hiába, mégis csak helyi – az ezüstérmet Máté, Varga Úr közös kormányzással vívta ki, András megint összeomlott a bronz hallatán, bár ezt tagadja :-) és Ákosunk zárta bambival a sort. 

A menet közben szénné égett legénység Split kikötőjében egy percre sem tudott lepihenni, mert a meleg zuhanyt követően elindultunk polipsalátát enni. A szűk utcácskában lévő szentimentális étterem, eszményi választásnak tűnt. A hangulatot, a zamatos tengeri ételek és az ízletes borok adták. A fáradtabbak vacsora után még tettek egy laza sétát a belváros gyönyörűen kivilágított főutcáján, míg a parti arcok ismét bevetették magukat a horvát éjszakába. 

Én, mint a parti arcok oszlopos tagja, többedmagammal, először a kikötő túlsó végén sorakozó tizenévesekhez próbálkoztunk csatlakozni, de mint idővel kiderült, ahhoz nem folyt kellő mennyiségű alkohol a vérünkben, így tovább sétáltunk egy ígéretesnek tűnő bárhoz. Miután kikértük a literes „sex on the beach” koktélt a pultos fiú és a püffedt szájú pultos lány közölték, hogy a buli 10 perc múlva bezár. Hát ezt nevezem én spliti éjszakának :-) Szomorúan vettük tudomásul, hogy nekünk is bezár a bazár, így lassan, fejünket bánatba lógatva visszasétáltunk hajóinkhoz, míg Máté a motorcsónakkal szelte át a habokat. Amikor már csak pár méter volt a hajóig, feltűnt, hogy hangos és ritmikus zene szól, valahol a kikötő negyedik csücskénél. Feltűnt továbbá az is, hogy Máté nem tért vissza a bázisra, így egy telefonnal előkerítettük, aki teljes extázisban tombolt a Pleska nevezetű csapat koncertjén. Lelki szemeim előtt láttam pogózni, whisky & red bull-os pohárral a kezében, ahogy azt is, hogy az emberek kezükkel a magasba emelik, a vitorlás versenytől megfáradt testét. Itt már majdnem a lábunkban érezhettük a zene ritmusát, amikor a polgármester egy laza, ámde annál határozottabb kézmozdulattal rövidre zárta a koncertet és vele együtt az éjszakát. Ezzel a tudattal bandukolt vissza a buligyilkos csapat saját hajójához és hajtotta álomra fejét az utolsó előtti nap. 

Élet az Adria után

- Hatalmas élmény volt! - számoltak be a vitorlázás után a budapesti irodában élménybeszámolót tartó adriai csapat tagjai.

- Mindannyian a vitorlázás szerelmesei lettünk, már ma visszamennénk! 

- Óriási újdonság volt, még sosem voltam a nyílt tengeren vitorlással - számolt be Pálfi Jóska. 

- Rengeteg izgalom volt benne: a hatalmas sebesség, a 45-50 fokos dőlésszög, a vihar, amibe keveredtünk... A legijesztőbb a vízi taxizás volt, amikor a vacsorából teljes sötétségben, 50 km/órás sebességgel utaztunk vissza a hajóinkhoz. Jó emlékem még az utolsó ebéd, amikor én voltam a hajó szakács, és egyedüliként a csapatból kétféle menüt készítettem ebédre, aminek nagy sikere volt. Összességében csodálatos emlék a gyönyörű táj körülöttünk és a kiváló társaság.

Nagyon különleges volt ez az utazás, és kitűnő volt a szervezés - mesélte Egresi Attila. 

- Azt, hogy mennyire jól éreztem magam, mi sem bizonyítja a legjobban, hogy lélekben még mindig ott vagyok, még alig tudok visszaállni dolgozni. Még mindig úgy érzem, mintha dülöngélne a lábam alatt a hajó. Eddig egy barátom sem tudott rábeszélni, hogy menjek el vele vitorlázni, de ezen túl egyik évben sem szeretném kihagyni! A szkipperek, és a társaság is nagyon jó volt. Remélem jövőre is ott tudok lenni az Adriai vitorlázáson az Arteus-szal (is)!

Csodálatosan érezem magam, gyönyörű helyeken jártunk! - mosolygott Papp Erika. Volt vihar, volt napsütés, szóval mindenben volt részünk. Még a jéghideg tengerben is megfürdöttek páran a csapatból. Jó volt végig a hangulat, a társaság. A nap 80 százalékában vitorláztunk, a vízen voltunk, délutánonként, esténként városnézésen voltunk, amiket szintén nagyon élvezem. Most jártam először Splitben. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt a Krka Nemzeti Park is. 

Második kihajózás

Először is elnézéseteket kérem, amiért így elmaradoztam az élménybeszámolóval, de képtelen voltam ennyi tennivalónak eleget tenni. Amikor nem hajóztunk, akkor fotókat készítettünk, amikor nem fotózkodtunk, akkor a kisfilm anyagunkat forgattuk, és amikor nem forgattunk, akkor a folyamatosan felborult programot terveztük újra és újra. Ismét sikerült hatalmas tempót diktálnunk és minél több élményt belesűríteni a 4 napos kirándulásba. Jelentem, sikerült!

Második nap ismét korán ébredtünk, de az előző nap hozadékaként még hűvös, szeles idő köszöntötte a csapatot. Egy gyors kávé és reggeli után, amelyet a második nap kijelölt naposai készítettek el, feltérképeztük a sziget egy részét, majd a szomszéd magyar hajóba átmentünk egy reggeli pálinkás jó reggel-t kívánni. Legnagyobb meglepetésünkre ismerősök voltak, így néhányan elidőztünk a 10 fős katamaránon és bár életre szóló barátságot nem is kötöttünk, elképzelhető, hogy egy-két hozadéka üzleti szempontból lesz a látogatásnak.

Solta szigetét az eredeti terv szerint délelőtt 11 órakor hagytuk el, ragyogó napsütésben. Amíg a négy hajó bevárta egymást a kikötőhöz közel, addig a teljes legénység testben és lélekben is felkészíthette magát a következő 3 órás túrára. A cél, Hvar sziget mellett 10 percre lévő Palmizana-öböl, amelyet a Pokol szigetének is neveznek. Bár az idő kegyes volt hozzánk, a szél helyenként ismét 30 csomós sebességgel fújt, ami olykor akár 45 fokos szögben döntötte meg a hajókat, felfokozva a hangulatot és az adrenalin szintet. 

Az amatőr viszonylatban számított hosszú futamra, a gyakorlott profik, a divatos Henly Hansen overálokba bújtak, baseball vagy kötött, meleg sapkát húztak fejükre, míg a „szüzek” egy egyszerű szélkabátot és nadrágot viseltek, kapucnival a fejükön, hogy kivédjék az olykor szembe fröccsenő sós tengervizet vagy az erős szelet. Mikor elkészült az összes vitorlás teljes legénysége, a négy vitorlás felsorakozott egymás mellett, rajtra készen, és a hajóskapitányok, Ákos, Bajó, Máté és Andris egy egyezményes jellel indította el a próbaversenyt. 

Eleinte szépen, fej-fej mellett húztak a hajók, volt, aki szépen rákapaszkodott a szélre, ami gyorsan repítette a vitorlást, így egy-két ismertebb trükkel maga mögé utasította a többi hajót. Bajó kapitány a part mellett, közel a sziklás részhez hajózott, határozott döntéseivel többször is diktált vezető pozíciót. Nem hiába, hiszen nemcsak vérbeli profi, de Horvát származása miatt, akár csukott szemmel is elvitorlázik bárhol a világban. Andris, a négyes hajó kapitánya sokszor irányította vitorlását szorosan a kettes hajó árnyékába, ezzel is lassítva és maga mögé utasítva Máté kapitány irányítása alatt lévő Varga Zoltán hajóját. A bemelegítő elő verseny zseniálisra sikeredett, olyannyira, hogy Kármán Balázs a fedélzeten végig szundikálta a teljes mezőnyt :-), míg Bóta Zoli már-már profi módon segédkezett, és Bezzeg Misi is végig ura volt a helyzetnek. Az egyes hajón, Babos Évi meghitt nyugodtsággal, a tulajdonosi pozícióból szemlélte a versenyt, míg születésnapos kapitányuk vért izzadt, hogy legalább utolsóként beérjenek a célba. A Szabó házaspár is próbált egy két cselhez folyamodni, legnagyobb bánatukra, sikertelenül. A sorozatos ámde legális trükkök mellett Helmeczi Dóri is igyekezte meggyőzni kapitányukat, hogy „ha és amennyiben” nem elsőként futnának be, tegyenek rá egy lapát gázt, de a vérbeli profi skipper hajthatatlan volt, semmiféle csábításra nem volt vevő. De miért is lett volna vevő, ha egyenes, fair versennyel is meg lehet nyerni egy futamot. 

Elsőként természetesen így csalás nélkül is, a négyes hajó futott be, utánuk szorosan a többi három hajóval. 

A kikötő rendkívül szerény és egyszerű volt, de annál nagyobb nyugalmat árasztott magából. Miután partra szálltunk, hamarosan elkészült a kínai szecsuáni és a 32 fős legénység teljes meghittségben fogyasztotta el az ebédet.  Volt, aki ebéd után elcsendesedett és rápihent az esti programra, vagy a kikötő stégjén érte az álom, de olyan is, aki a három perc sétányira lévő, romantikus öbölbe ment pancsolni. Amikor Rengei Tóni meglátta a türkiz kéken csillogó kristálytiszta kavicsos tengert, nem bírt ellenállni és belevetette magát az enyhén sós vízbe. A többiek csak lábat áztattak, vagy kagylókat gyűjtöttek, míg a legtöbben elkattintottak pár fotót. 

Este ¾7-kor pedig Szabó Pista kivételével mindannyian speed boat-ra, vagyis gyorsított motorcsónakra szálltunk és áthajóztunk Hvar szigetére. Egy villámgyors városlátogatás és fotósorozat elkészítése után egy szűk, ámde annál hangulatosabb helyi étteremben fogyasztottuk el az aznapi vacsoránkat. Pár üveg bor mellett, felköszöntöttük Ákost, az egyes hajó kapitányát, aki velünk ünnepelte ikszedik születésnapját. A fáradtabbak vacsora után visszaindultak a hajóikhoz, míg a parti arcok bevetették magukat a hvari éjszakába. Vagyis csak bevetették volna magukat, ha lett volna parti. Így egy kupica tequila, gin & tonic után ők is kénytelenek voltak visszatérni a bázisra. A kettes hajón Irsai Olivér és Sauska mellett az első kör bevárta a csapat második felét, hogy együtt fejezhessék be a tartalmas napot. A legtovább bulizni kívánt csapat valamikor reggel 5-6 óra között tért nyugovóra, nem kis áldozatok árán... :-)